A MESEÚT a szabadidő tartalmas, vidám eltöltésének jegyében született. Alapgondolata, hogy a nyaralás, pihenés ideje alatt kötetlenül végigjárható kalandtúra keretein belül játékosan a mesék világán keresztül ismertesse meg az úton lévőket az adott tájegység (Noszvajon a palóc) hagyományos kincseivel, szellemiségével. A 10 kézzel festett kis meseházikó (ládika) egész évben, a hét minden napján végigjárható, bebarangolva a falu legszebb pontjait.
1.) Vannak felnőtt tematikájú meseút programok is Noszvajon. A program során a MESEÚT néhány meseházikójának, állomásának végigjárása szakképzett meseterapeutával /4-6 helyszín/
Mesemondás élő szóban, játék, interaktív foglalkozás alkotó, fejlesztő meseterápiás módszerrel
Időtartam: 1,5-2,5 óra (igénytől, életkortól, időjárástól függően)
Bejárás 4-6 központi házikónál
Csoportoknak, csapatépítőknek, társaságoknak, kirándulóknak, nyugdíjasoknak.
2.) KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS a Meseút egyik helyszínén
Külön rendelhető.Vezetett foglalkozás meséléssel a Meseúthoz kapcsolódóan:
hagyományos technikákkal
hobbi technikákkal
természetes anyagokkal
újrahasznos anygokkal
1-1,5 óra (igény, életkor szerint)
Felnőtteknek Korhatár nélkül!
A program kiegészíthető:
- Noszvaj kincsei- vezetett faluséta
- Élményséta Egerben- noszvaji záróakkorddal
- Szafaribuszos kirándulás
- Forrástúra
- Helyi termékkóstoló, borkóstoló
- Meseút csak felnőtteknek
- Céges csapatépítés
- Kalandpark felnőtteknek
- Céges összetartás a Borplaccon- helyszínbérlés kemencehasználattal